Gyermekeim egy napja az iskolában
Bár közeledik a vakáció, András ma sírva jött haza az iskolából, szeme alatt kék folttal. Az egyik tanár rossz kedvében volt, az óra elején elkezdett kiabálni az egész osztállyal, Attila meg az utolsó előtti padban pofákat vágott. Erre a tanár odament, megcsapta a kulcscsomójával, s pont elkapta a szemét. Nagyon fájt neki, tettünk rá hideg vizes borogatást.
Enikő tegnap, gyertyafény mellett, nem tudta
alaposan megtanulni a leckét. Olyan sok tanulni valót kapott, hogy este 10-re
sem volt képes befejezni a házikat, pedig már sötétedett odakinn. Mintha érne azzal bármit
is, hogy melyik pártkongresszuson mit mondott Ceaușescu! Szinte
mindegyiken ugyanazt mondta, ráadásul nem is ő maga írja a beszédeit. Mindenki
tudja, hogy a nyolc osztálya sincs meg neki, sem a feleségének.
Szeretnénk
venni végre egy színes TV-t, amire már jó ideje vágynak a gyerekek, ám igen
drága, és kéz alól, protekcióval lehet csak beszerezni. Addig van ez a kis
készülék, ezen is lehet nézni, mi mindennel kábítják a népet…
Szatmár, 1989. június 11.
Hol van már az az idő, amikor a gyerekek hátratett kézzel kellett üljenek az iskolapadban? Hová tűntek azok a korok, mikor a legnagyobb pedagógusok ösztönözték a tanárokat arra, hogy veréssel térítsék jó útra a gyerekeket?
Édesanyám mesélte, hogy ilyenkor nem csak a rosszakat verték meg, hanem kollektív büntetések voltak.. Ha zaj volt az osztályban, mikor a tanár bejött, mindenki kapott körmöst. Nagymamám még máléra térdepeltetést is emlegetett és azt, hogy nekik kellett kiválasztaniuk a vesszőt, amivel kikaptak. A hátam is borsódzik tőle...
A TV-t illetően, a mai gyerekek el sem tudják képzelni, milyen az, hogy csak 4 csatornát lehet fogni: ebből 2 magyar, 2 pedig román. Hétfőn egyáltalán nincs magyar adás. A híradók csak a párt és vezetője dicsőítéséről szólnak, időnként van egy-egy jobb film is, ám ez ritka.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése