Bemutatkozás

Üdvözlök mindenkit!

Ezzel az írógéppel írom soraimat, melyet nagyon nehezen szereztünk be – kéz alól – Enikő lányomnak. Ha megtanul vele rendesen gépelni, titkárnő is lehet belőle, nem kell majd három váltásban gürcölnie egy gyárban.

Kezdem a bemutatkozással: engem Simon Erzsébetnek (Simon Elisabeta) hívnak. A zárójeles név van a személyi igazolványomban, mert 1953-ban, amikor születtem, és még utána is hosszú ideig, az anyakönyvvezető minden nevet románul írt be, így az enyémet meg a testvéreim nevét is. Persze a szüleinket nem kérdezték meg, hogy beleegyeznek-e.

Március 3-án volt a 36. születésnapom. Van még öt testvérem, közülük a nővéremmel, Irénnel állunk egymáshoz a legközelebb. Ő két évvel idősebb nálam.

Egriben születtem, ahogy már említettem: 1953-ban. Akkor még javában tartott a kollektivizálás, a nagyszüleimtől is elvettek mindent. Miután elvégeztem a kötelező nyolc osztályt, három évig dolgoztam a helyi termelőszövetkezetben. Ezért nézzétek el nekem, ha néha becsúszik egy-egy helyesírási hiba, a szüleim szegények voltak, nagyon korán munkába kellett álljak, nem volt lehetőségem tanulni, képezni magamat.

Nem is tudom, miért fogtam hozzá gépelni tanulni... Talán, hogy bebizonyítsam magamnak: képes vagyok rá, képes vagyok jóval többre is annál, ami megadatott.

A termelőszövetkezetre visszatérve (amit mi csak kollektívnek hívunk), hát ott kerültem össze Józsival, a férjemmel. Már régóta ismertük egymást, ugyanabban az utcában nőttünk fel, és az iskolában két évvel felettem járt.

Miután Józsi hazajött a katonaságból (2 évig volt katona!) összeházasodtunk, és Szatmárra költöztünk. A 16-os lakónegyedben (vagy ahogy itt nevezik: mikróban), kiutaltak nekünk egy kis lakást, nincs 60 négyzetméter az egész, viszont ez csak a miénk.

Azóta is itt lakunk, csak már négyesben: Enikő lányommal és Attila fiammal. Direkt olyan neveket adtunk nekik, amit nem lehet románra lefordítani, nehogy úgy járjanak, mint mi. Ha már így belejöttem az írásba, elmondanám még magamról, hogy egy optimista, életvidám személy vagyok, ez sokszor átsegített a nehézségeken. Kedvenc tevékenységeim a varrás, főzés és a kertészkedés (otthon Egriben), amit kevéske szabadidőmben végzek.

Ami az öltözködésemet illeti, szeretek szép ruhákat viselni, varrónő vagyok, magamnak is sokféle modellt készítettem már. Csak ne lenne olyan nehéz beszerezni az anyagot hozzá! A gyerekeim öltözködésére is odafigyelek. Kedvenc zeném Neil Sedakatól a Lambada.

A Mondiala gyárban dolgozom, munkahelyem a Szamos túloldalán található. Általában szeretem a munkámat, mert a nagymamám még gyerekkoromban megtanított varrni. 17 évvel ezelőtt kezdtem el itt dolgozni.

 

Késő van már, és még nem adták meg az áramot (ezek az áramszünetek jól megkeserítik a napjainkat), befejezem most a „pötyögést”. Ha lesz időm, majd folytatom... A gyerekeimet nem nagyon hatotta meg, mikor vacsoránál elmondtam nekik, hogy naplóírásba fogok, de ki tudja, egy napon az unokák szívesen olvassák majd... Ide ragasztok egy fényképet is, hogy lehessen tudni, milyen voltam, mikor ezt írtam. A gyárban készült, az élmunkások tablójára is felkerült idén tavasszal, vagyis egészen friss kép.

Szatmár, 1989. június 3.

Ez a bemutatkozás úgy teljes, ha elmondom én is, hogy ki vagyok. A fenti sorokat nagymamám írta 1989-1990-ben. Minden bejegyzés alatt ott van az eredeti dátum. A '80-as években még nem volt internet, ezért az emberek naplót írtak, nem blogot. 

A nevem Takács Kriszta, Szatmáron, a  Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban tanulok. Édesanyám Takács (született Simon) Enikő által került hozzám ez a gépelt kézirat. Szeretett nagymamám, Simon Erzsébet két évvel ezelőtt meghalt, és rá egy évre édesanyám, miközben a családi iratokat rendezgette, rábukkant egy vékony mappára. Mikor szétnyitotta, talált benne néhány megsárgult, géppel írt lapot meg régi fényképeket. Kíváncsian kezdte el olvasni, és szeme hamar megtelt könnyel, ahogy rájött: nagymamám sorai azok.! Ráadásul nagyon különleges, sorsfordító időszakban kezdte el leírni gondolatait, mikor minden megváltozott az országban: fél évvel a '89-es forradalom kitörése előtt.

2020 októberben, nem sokkal a kézirat megtalálása után hallottam a „'89 blog - Mit jelent számodra a rendszerváltás?” nevű pályázatról, és osztálytársaimmal együtt úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Ehhez kapóra jöttek nagymamám feljegyzései, melyeket ebben a blogban osztok most meg veletek. Fogadjátok szeretettel, akárcsak az eredeti szöveghez hozzáadott megjegyzéseimet. Ha már nagymamámról van kép, legyen egy rólam is. Ilyen vagyok én.

Legyen szép napotok!