Ma nem fogok sokat írni, ehelyett szeretném megmutatni a lakásunkat pár képben. Bár csak 60 négyzetméter és a 16-os lakónegyedben van (mi mikrónak mondjuk), megvan benne minden, amit lehetőségeinkhez mérten meg tudtunk vásárolni.
Józsival azért is büszkék vagyunk erre a mi kis lakásunkra, mert amikor Szatmárra felkerültünk, semmink sem volt, egy munkásszállón húztuk meg magunkat az első években. Vagyis mindent nekünk kellett megvenni: részletre a lakást, és szép lassan – ugyancsak részletre, kölcsönöket vettünk fel a CEC-től – az összes bútort, ami benne van. Sokat kellett spórolnunk, mire mindez a miénk lett.
Csak ne lenne olyan hideg a négy fal között télen! Olyankor hiányzik szüleim cserépkályhája, nagyon jól lehetett melegedni nekitámaszkodva.
Ez a nappali szoba. A terítőket én horgoltam. Szépek, ugye? Bár egyszerű emberek vagyunk, nincs sok iskolánk, megvettük az összes kötelező olvasmányt a gyerekeknek, és azt pár regényt, amit még meg lehetett kapni, mert én nagyon szeretek ám olvasni! Csak sajnos kevés időm van olvasásra, s az áramszünet se könnyíti meg a dolgomat.
A konyhában töltöm az időm nagy részét. Szeretek finomakat főzni a családomnak, ha van miből. Télen inkább itt szoktunk tartózkodni, mivel a gáztűzhelynél (románosan aragáznak hívjuk) lehet melegedni. A függönyöket természetesen én varrtam.
A konyhában van egy kis sarok, itt szokott Attila tanulni. Így legalább tudom ellenőrizni, hogy mit csinál, mert ő nem annyira szorgalmas, mint Enikő. Sokkal többet kell őt noszogatni, de ilyenek a fiúk, különösen kisebb korukban...
Enikő szobájában mindig szép rend van, pionír egyenruhája frissen vasalva oda van készítve az ágyra. Büszke vagyok az én ügyes nagylányomra, aki magától felébred, nem kell sokat költögetni, úgy, ahogy Attilát. Csak beállítja a vekkert, és felkel szó nélkül, ha hajnalban kell vásárolni menni, akkor is. Hiába, a lányok sokkal kötelességtudóbbak!
A hálószobánk pedig ilyen. A rádióról eszembe jutott valami, de majd elmesélem később...
Ez a fürdőszoba, tavaly csempéztünk. Minden ragyog a tisztaságtól! Ebben a nyomorúságos világban legalább erre figyeljünk oda, nem?
Hát így élünk mi négyesben. Van még egy kis erkélyünk is virágokkal.
Szatmár, 1989. június 16.
Némelyik bútordarab még mindig megvan, kisebb koromban sokszor vigyáztak rám a nagyszüleim. A rádió már nem működik, a TV-t rég lecserélték.
A nippeket nagymamám nagy becsben tartotta, félt mindig, nehogy eltörjem valamelyiket. Ezt a kettőt például az esküvőjére kapta.
Ami érdekes, ugyanolyan bútorok vannak a zilahi nagyszüleimnél is. Úgy látszik, 1989 előtt nem csak az embereket akarták uniformizálni, hanem az életkörülményeiket is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése