Utolsó nap a tengeren

 

Holnap indulunk haza. A gyerekek  ma utoljára ereszkedhetnek le a csúszkán a vízbe, kihasználják hát az időt... Néha 15-20 percet is kell várakozzanak, hogy lecsúszhassanak, de otthon úgyis már megszokták a sorban állást. 

Enikő vigyáz Attilára, amíg én tornázok egyet a többiekkel a parton. A szállodában nagyon jó volt a koszt, idejét sem tudom, mikor ettem ennyit utoljára... Nem értem, ha itt el tudják látni étellel ezt a sok embert, otthon az üzletekbe miért nem jut? 

Mindenesetre a finom ételektől feljött rám néhány kiló, nem árt most a mozgás. Azért nem aggódom nagyon a súlyom miatt: a betevő falatért való rohangálás meg a nehéz gyári munka következtében hamar lemegy majd az utolsó deka is. 

Ma nagy öröm ért: Józsi benevezte Attilát egy aszfaltrajzversenyre és Attila megnyerte a versenyt! Büszke vagyok rá, a tanító néni is sokat dicséri a rajztehetségét. Bár az írás, az olvasás meg a matek menne annyira jól neki!

Este elmegyünk a vidámparkba megünnepelni Attila sikerét, aztán csomagolás és délelőtt indulunk haza. Kár, hogy ilyen hamar elröpült az idő...

Costinești, 1989. július 26.