A változás szele
Nem értek a politikához, soha nem is érdekelt különösebben. Nővéremet, Irént annál inkább, egyfolytában a Szabad Európa Rádiót hallgatja. Ő a legeszesebb közülünk, miután estiben leérettségizett, helyettes tanítónői állást kapott. Ott, az iskolában ismerkedett meg a férjével, aki zenetanár és kántor. Hát Irénnek legalább nem kell naphosszat egy gyárban gürcölnie!
Egyszer még bajba
fogja keverni magát ezzel a sok rádiózással. Mondtam már neki többször, hogy a
falnak is füle van. Ismerek olyat, akit a saját szomszédja jelentett fel, pedig
jóban voltak, egy társaságba jártak...
Tegnap, mikor jött haza
a piacról, izgatottan újságolta, hogy ma, vagyis szeptember 18-án temetik Újvárossy
Ernő temesvári református presbitert. Mi dolgom nekem azzal? – kérdeztem. Újvárossy
holttestét, aki a Szekuritáté folyamatos zaklatásai ellenére is kiállt a
templombővítés mellett, – úgy mondják – egy városszéli erdőben találták meg.
Halálának körülményei azóta is tisztázatlanok. Hát pedig szerintem nyilvánvaló:
azért történt ez vele, mert nem tudta tartani a száját. És másokkal is
megeshet, ha túl sokat szájalnak... A Szekunak mindenhol vannak emberei. Már
attól is erősebben dobog a szívem, ha csak elhaladok a Szekuritáte épülete mellett,
a posta utcájában, nemhogy még ujjat húzzak velük.
Én amondó vagyok, hogy
ami most az országban van, nem maradhat így a végtelenségig. Előbb-utóbb történni
fog valami, csak várjuk ki türelmesen, mert túl kicsik vagyunk mi, egyszerű
emberek, hogy megváltoztassuk a történelem menetét.
„Valami van a levegőben”, ezt bárki érzi. Az emberek nagyon dühösek, mert Ceaușescu megígérte, hogy jobban fogunk élni a külföldi kölcsönök visszafizetése után, mégsem történt változás. Egy vers jutott erről eszembe, amit még az iskolában tanultunk:
„Még kér a nép,most adjatok neki!
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel, és nem kér, de vesz, ragad?”
Szatmár, 1989. szeptember 18.
Van egy szép dal, „Wind of Change” a címe. Édesanyám mondta, hogy pont a '89-es változásokról szól.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése