Végszó helyett

Ehhez a ponthoz elérkezve, feltehetjük a kérdést, mit kell megtanulnunk mindebből? Vannak, akik most is visszasírják a ’89 előtti időszakot. Ami számunkra meglepő, hogy olyanok is akadnak közöttük, akiknek bőven kijutott az aranykorból.

Akik már egy szabad világban születtek, mint mi, nem mindig tudják értékelni a szabadságot. Mi a szabadság? Blogunk leginkább arra szeretne rávilágítani, mi a szabadság hiánya. Ez majd közelebb visz a kérdés megválaszolásához.

Bár elsősorban a ’89 decemberi eseményekre és annak közvetlen előzményeire koncentráltunk, szót ejtettünk az 1990. március 15 körüli szatmári és marosvásárhelyi eseményekről is. Ma sokak számára csupán formaság az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésére való emlékezés, melyet feszengve állnak végig, időnként lopva az órájukra pillantva. Ezért sem árt felidézni, hogy hosszú évtizedekig tilos volt mindez, és mikor végre úgy tűnt, elérkezett a várva várt szabadság órája, akkor is voltak, akik kétségbe vonták magyar közösségünk ünnepléshez való jogát.

Úgy hisszük – és ebből a koronavírus-járvány idején kaptunk is ízelítőt – a szabadság olyan, mint az egészség, akkor tűnik fel, ha már elvesztettük. Vigyázzunk hát mindkettőre, amíg csak lehet, és őrizzük meg szívünkben a '89 decemberi események szatmári áldozatainak emlékét!

Király Mihály sírja a szatmári Hősök temetőjében (Cloșca út 149-151 sz.ám)

Emléktábla a Közigazgatási Palota falán

Emléktábla a Szakszervezetek Művelődési Háza falán

Az Antikommunista Ellenállás Emlékműve Szatmárnémeti új főterén (Győri Csaba szobrászművész alkotása, amely a '89-es forradalom 30. évfordulójára készült)

KÖSZÖNJÜK A FIGYELMET!